.

Thursday, December 12, 2013

Hammer Ferenc: Közbeszéd és társadalmi igazságosság - Elemzés

mallet Ferenc:Közbeszéd és társadalmi igazságosságElemzé fake Ferenc, az RTL Klub riportműsorának, a Fókusznak szegénységábrázolását mutatja be a Médiakutató című folyóirat 2004-es tavaszi számá toss. Azt vizsgálja, hogy a Fókusz riportjai inhibition milyen képek és narratívák által ismerheti meg a néző a szegény, vagy nehéz helyzetben lévő riportalanyok törté hookét. A szerző az elemzést kilenc Fókuszos riportfilm alapján készítette el. Az cikkben a különböző műfaji és szerkezeti jellemzők elemzését, kritikáját, nézőkre való eyelidását fedi fel az író az egyes fejezetek témájaként, melyek a következők:?Az első téma az ?Az ami avant-garde? címet kapta, mely egy olyan dokumentarisztikus jellegre utal amelynek fontos célja, hogy a dolgokat úgy mutassa meg ahogy vannak, vagyis valószerűsé make hangsúlyozó bon motívumokkal ábrázolja a történeteket. Enne k a megnyilvánulásáról több példa árulkodott, come across például az utcanevek vagy a történethez kapcsolódó hivatalos dokumentumok mutatása. Ide sorolhatjuk még a képi utalásokat a fej környékén, mely a bemutatott személyre jellemző dolgokat hivatott szavak nélkül elárulni a nézőknek. Ezt a módszert azonban a szerkesztők úgy használják, hogy a néző biztosan zidovudine lássa a képekből, amit a riport készítője szeretne, hogy lásson. Hasonló funkciót töltenek be a Fókusz szegénységábrázolásában a sötétség és a cigaretta. Megfigyelhető ugyanis, hogy a szenvedést ábrázoló riportokban, a szerkesztő jóval több esetben használja a sötét, szakmai szemmel nézve igen rossz képeket, hatful a középosztálybeli emberekről készültekben. Ez azért fordul elő mert így a szenvedés még látványosabbá válik, a kilátástalan helyzet még kilátástalanabbá válik a néző sze mében. A képernyőn való dohányzás ! is erre vezethető vissza, hiszen a középosztálybeli emberek jóval kevesebb alkalommal dohányoznak az elemzett műsorokban, jam a szegénységriportok szereplői. Egy másik ilyen jelentéssugalmazás az, amikor a narratívát képi motívumokkal támasztják alá. Az írásban felvetett következő konkrét képi utalást a szerző sem tudta igazán megfejteni. A kérdés itt az volt, hogy miért mutatják olyan gyakran a szegénységábrázolásban az emberek cipőjét. Erre talán a legkielégítőbb válasz a szerzőtől, hogy a cipő sok mindent elárul a viselőjéről. Ám ennél sokkal fontosabb szempontnak tartja az író a szereplők szöveg nélküli ábrázolását, mivel a riportok alanyai megjelenésük 48 százalékában nem beszéltek, ehelyett spontánnak tűnő tevékenységeket végeznek, vagyis csupán vágóképként kerülnek be a felvételbe. ?A következőkben, ?a szegénységriport, mint reprezentációs folyamat? vetődik fel a cikkben. E fejezet ismerteti, hogy mely tényezők alkotják és működtetik a szegénységábrázolást a Fókuszban. Ennek szemléltetésére öt műfaji jellemzőt sorakoztatott fel az író:a riportforma;a narráció és a riportalanyok szavainak viszonya;a kép és a beszélt szöveg viszonya;a szereplők turn outének képe mint a szöveg központi eleme;hírérték, célcsoport, közszolgálat, verseny. ??A riport mint keret? című fejezet zidovudine taglalja, hogy a Fókusz mint riportműsor arra hivatott, hogy azon keresztül megismerjük a társadalmat, ezt a szerepet meg azért kapta mert a német RTL Explosiv című riportmagazinjának mintájára készült. Fontos még itt megemlíteni a Fókusz egyik fő produkciószervezési elvét ami az érdekességen alapul. Azaz a műsor olyan történetekre koncentrálódik, ami a célözönség számára érdekes lehet. Itt az érdekesség : az egyes emberen keresztül megismert ritkaságok, ! esetleg nem ismert tapasztalatok, tények. Így az érdekesség kötődhet valamilyen kívánatos dologhoz vagy ellenkezőképpen valamilyen emberi szenvedéshez. De az biztos, hogy rendkívüliség nélkül senki nem kerülhet be a műsorba. Az ilyen érdekességeket bemutató Fókusz és egyéb bulvártévék reprezentációs eljárását punt Ferenc ?esszencializált ábrázolás?-nak nevezi. Ez röviden azt jelenti, hogy a szegénységriportok kizárólag az alanyok élettörténetének kontextusát mutatják be, melyben a főszereplőt valamilyen balszerencse érte, nem mondják el a probléma minden okát és a várható következményeket és a riportalanyról a problémáján kívül semmi mást nem tudunk meg. ? A Fókusz-riport narratív szerkezetét a cikk ??Isten hangja? kontra tanúságtétel? című fejezetében részletezi az író. A narráció a riportokban szinte ?Isten hangja?-ként működik mivel majdnem minden információt ez szol gáltat a témáról és a szereplőkről is. A felmérés kimutatta, hogy a narráció az idő 67 százalékát, míg a szereplők beszéde csupán 33-át százalékát teszi ki. Ezt a szerkesztő által uralt időtartamot a műsorvezetői gesztusok egészítik ki üzeneteikkel. Mint például a szomorúan lefele néző Marsi Anikó látványa fokozza a néző szánalomérzetét a riport szereplője iránt. Tehát ezek együttese létrehoz egy olyan nézői képet, melyben nem merülhet fel kétség a műsorban elhangzottakkal kapcsolatban. ??A szereplők képe és szavai? és ezek viszonyáról szól a soron következő pont a cikkben. Jellemző a Fókusz szegénységriportjaira az ún.
Ordercustompaper.com is a professional essay writ   ing service at which you can buy essays on any topics!    and disciplines! All custom essays are written by professional writers!
szkennelés, amikor a kamera végigpásztázza a szereplőt, mely bemutatással próbál hatást gyakorolni a nézőkre, ezzel szemben a soundbite-ok, melyekben a történet főszereplője szólal meg, jóval kevesebbet árulnak el a személyről. ?A következő téma az előzőhöz szorosan kapcsolódik, mely a ?Fókuszban a test? játécoss címet kapta. Itt a szövegtől függetlenül vizsgálja azt a szerző milyen gyakran fordul elő testek bemutatása a Fókuszban. Az eredmény, a műsoridőnek majdnem a fele. Emellett levonhatjuk a következtetést az író által leírt okokból, hogy ezek a testek nem csupán testek, hanem a személy társadalombeli kategorizálására szolgálnak. ?Az utolsó főcím a ?Hírérték, célcsoport, közszolgálat, verseny?, melyben Hammer Fernc a bulvártévé számára fontos hírérték mibenlétét s ezután a Fókusz témái és a reklámok considerationinal figureékei közti összefüggéseket vezeti le a nézői célcsoportokhoz igazítva. ?Fókusz és általában a bulvármédia számára érvényes hírértéknormák miatt a szegények szinte kizárólag szenvedésteljesítményük okán kerülhetnek a műsorba.? Ezzel pedig szorosan összefonódik a reklámok termékajánlatainak széles repertoárja, mivel ugyanazt a célközönséget próbálják meg megfogni csak más módszerekkel. Végezetül még megemlít a szerző még egy olyan pontot, ami a Fókusz szegénységábrázolásainak milyenségét befolyásolja és ez pedig a konkurens csatorna, a TV2 hasonló műsora, az Aktív. Azért választottam ezt a cikket elemzésre, mert egyrészt egyetértek a szerzővel a felhozott álláspontjaiban, melyeket felméréseivel is tudott bizonyítani, másrészt tetszett a cikk szókimondó stílusa, kritikus hangvétele, mert úgy érzem pontosan megfe lelt a téma hiteles bemutatásához. Sokszor tettem ! fel már magamnak a kérdést, miért láttatják azt a sok szenvedés a tévében melyet nem csak a Fókusz és az Aktív, hanem más hasonló műsorok keretein belül is nagy előszeretettel vetítenek. Sajnos ebben az üzletpolitikában szerintem a bevételen kívül semmi más nem szerepel eredményként. Ha egy kicsit is belegondolnának a Hungarian társadalmi helyzetekbe, akkor rájönnének, hogy a társadalmi morált rombolják ezzel, hiszen a magyarok egyik fő jellemzője a pesszimizmus és ezzel a média még jobban belénk táplálja azt, hogy tényleg milyen szegények és szerencsétlenek vagyunk, hiszen még a tévéből is folyton ez szól. Bibliográfia:Hammer Ferenc: Közbeszéd és társadalmi igazságosság ? a Fókusz szegénységábrázolásának értelmezése. 2004, Médiekutató. If you pauperism to get a full essay, ready it on our website: OrderCustomPaper.c om

If you want to get a full essay, visit our page: write my paper

No comments:

Post a Comment